Érzem K. vágyódását a leveleiben, a szavaiban. Rettenetesen rossz magyarsággal írja, hogy gondol a lábamra, hogy bánja, hogy most nem érhet hozzá, nem masszírozhatja, hogy nem csókolhatja, mert nincs itt. Írja, hogy vágyódik a nevetésemre. Ma esti levelében pedig azt írta, hogy sokat gondolt a hüvelyemre.
Jó érezni őt, mert megnyugtató, inspiráló, vágykeltő!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.