Egy domina blogja

Z. még valamikor júniusban írt nekem, egészen a keresésem elején. Hanyagul odavetette, hogy olvassam el az adatlapját, és ha tetszik belőle valami, akkor keressem. Természetesen nem kerestem, bár megírtam neki, hogy ez a levél édeskevés volt ahhoz, hogy felvegye velem a kapcsolatot. Persze később néztem, hogy friss regisztráció, naívan kezdő ember, akinek fogalma se nagyon lehet mit vártam volna, így közel egy hónappal később bocsánatot kértem tőle, és felajánlottam egy találkozót. Élt vele.

Találkozásunk alkalmával ígéretet tettem, hogy "elemezni" fogom őt, hát most megteszem, bár rövidre fogva.

Szimpatikus ember, látszik, hogy a szemeit mosolygásra is használja. Nincs kivetni valóm a kinézetével kapcsolatban. Valószínűleg a mentalitása is rendben lehet, már persze amikor nincs zavarban, vagy nem akar kompenzálni valamit, és az a valami akár a zavara is lehet.

A kompenzálás: a történeteket amiket elmesélt, az rendszerint arról szóltak, hogy valakit -akit én többnyire sajnálni szoktam munkájából kifolyólag-, valamilyen szinten megszégyenít. Számon kér dolgokat, a nemtudást, vagy a zavarukból kifolyó bizonytalanságot. Ez nem tetszik. Nagyon nem. Az ilyen embereket nem kedvelem. Az ilyen emberek soha nem a sikeres emberek közé tartoznak. Persze kivételek lehetnek, de nem ez a tapasztalatom. A sikeres és intelligens ember számomra az, aki mindenkivel szót ért, aki türelmes és egy pillanatra sem él vissza a tudásával, hatalmával. Természetesen nem a konkrét BDSM világra gondoltam, hanem a hétköznapokra. Pontosan azokra a napokra és szituációkra, amiről ő beszélt. Elhiszem, hogy kompenzálni próbálta zavarát, elhiszem, hogy nem könnyű velem találkozni, és beszélgetni. Elhiszem, hogy büszke ember, aki kevés nőnek adja be a derekát és kevés nőt tekint úrnőjének. Elhiszem, hogy megpróbált egy vagány és laza ember képét festeni számomra, hogy megfeleljen az igényeimnek. Sokmindent elhiszek és értek, de egyetérteni nem tudok.

Amikor nem ezeket a történeteket adja elő -pedig előszeretettel tér vissza rá-, akkor kellemes társaság. Tudom, hogy egészen elviselhető szolga lenne belőle, pláne ha kicsit nevelnék rajta. Azonban azzal is tisztában vagyok, hogy sok esetben hiányozna belőle az önuralom. Pontosan az a lényeges és fontos dolog, amit elvárok minden szolgámtól. Önuralom. Remek szó, és remek tulajdonság.

Egy esélyt még kap tőlem, még találkozok vele egyszer, ha ő is úgy akarja. És mivel ezt ő is elolvassa, kíváncsi is vagyok, egy következő találkozáson való viselkedésére. Itt is alapvetően nagyobb esélyt látok annak, hogy előveszi a büszkébb -de számára is fájdalmasabb- oldalát, és negatívumokat próbál majd keresni bennem, rajtam, dominanviámban, mivel ezzel az írásommal, megsértettem az önmagáról kialakult önképét, és jellemző az ilyen emberekre, hogy inkább támad védekezés gyanánt, minthogy alázattal fogadna egy kritikát. Kíváncsi vagyok, a többi már csak rajta múlik!