S. nálam töltötte a hétvégét, amit alapvetően régóta terveztem, de mostanra sikerült kellően szabaddá tennem magam, hogy fogadni tudjam. Mint mindig, most sem terveztem semmit, de arra egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ekkora beszélgetések, ennyi kérdés, és ennyi válasz lesz terítéken. Az, hogy érzem egy ideje, hogy változásra van szükségem, és kérdéseket teszek fel másoknak és magamnak is, és kísérletezem, hogy merre induljak el, eléggé meghatároz mostanában. Nos, ebből a szempontból elképesztően hasznos volt ez a hétvége, és valószínűsítem, hogy nem csak nekem, S.-nek is. Önismereti napok self-made módon.

Persze és természetesen mindig ott lógtak a levegőben a ki nem mondott utasítások, követelések izgalmai. Miért is jó nem tervezni? Mert bármelyik pillanatban mondhatok, tehetek, kérhetek olyat, ami majd másik szintre emeli az adott pillanatot. Jó érzés tudni, hogy bármit is kérhet az ember, az teljesítésre kerül. És hihetetlenül jó érzés nem élni vele. A lehetőség izgalma ott van minden percben. Ráadásul külön élvezet azok a felmerülő kívánságok és vágyak, amik nem tőlem származnak! Ráadásul olyan egyszerű ennek a férfinak leolvasni az arcáról, mintha egy piros villogó neonreklámként jelennének meg a homlokán, nos, ezek piszok jó érzéssel töltenek el. Pláne, hogy ezek, és a gyötrő vágy, a számára is egyértelmű lehetőségek tudása olyan síkra emeli a parancs és utasítás hiányának "használatát" ami több mint izgalmas. Hogy lehet élvezetes egy ki nem mondott parancs? Csak ugyanúgy mind a kimondott. Ha hasonlítani kellene olyan, mint amikor az ember gyerekkorában a karácsonyfa elkészülésére, az ajándékok fa alatti megtalálására és bontására vár. Az a napok óta fokozódó izgalom, az az ajándék meglepetésének előtti pillanatai, szinte már eufóriává fokozzák az izgalmat, ami végül azt okozza, hogy teljesen mindegy mi is az az ajándék, csodálatos és gyönyörű emlék fog maradni. Fényekkel, illatokkal, színekkel.

És mindehhez hozzátartozik a csalódás. Igen, a csalódás. Meg se forduljon senki fejében, hogy ez a rengeteg elszalasztott kívánság nem okoz csalódást! Dehogynem. Óriási csalódást! De nem azért, mert az kavarog az ember fejében, hogy "mi lehetett volna ha", hiszen minden tökéletes volt úgy, ahogyan történt. Ez a csalódás egy párhuzamos idősík, illetőleg idősíkok hiánya miatt van, ahol viszont kifejtésre, méginkább megélésre kerülnek a fentebb tárgyalt kívánalmak.

Kevés ember olyan, aki annyira türelmes, visszafogott, gondolkodó, mély mint S. Ezt, amit most hétvégén csináltam nagyon kevés ember viselte volna el. hihetetlenül büszke vagyok rá! Azért, hogy mégis megajándékozzam valamivel, annyit tettem, hogy össze kötöttem a kezét. Csak pár órára. Csak alváshoz, csak latex szalaggal, és nagyon kényelmesen.

Éjszaka volt egy olyan pillanat, amikor arra ébredtem fel, hogy rajta van a kezem a karján. Azért is lepett meg, mert nem abba az irányba fordulva szoktam aludni. Mosolyogtam egyet azon, hogy önállósította magát alvás közben a testem, és birtokba akarta venni őt, ha másként nem, hát ezzel. Elvettem a kezem, megfordultam, megöleltem a párnám, és igen, elégedetten aludtam tovább.

Borzongásos élvezettel hallgattam a vágyakat, az emlékeket, pár évvel ezelőtti találkozásunkról. Olyan részletek, amikre csak azért emlékszem, mert eszembe juttatta. Magamtól azok a lényegtelen pillanatok maradtak meg, amik inkább hangulatok. Például, amikor pár cukorszem az asztalra szóródott, és ahogyan takarította el.

Azt, hogy mennyire élvezem a komolyságát, a nyitottságát, és az önmaga és a világ felé mutatott elfogadását, szinte meg sem tudom fogalmazni. Többet fog kapni belőlem és tőlem, mint amire én magam gondoltam volna, de egyszerűen, megérdemli!