Épp a minap fejtettem ki, mennyire nem esik jól mostanában ha egy férfi kezdeményez, vagy hozzám ér "hívatlanul", engedély nélkül. Valószínűleg ez Murphy, vagy az asztorlógus-ezoterikus vonalban ez a bevonzás, de tegnap este, fél óra leforgása alatt két hím próbálkozott. Az egyik ráadásul fájdalmasan arrogánsan, fárasztóan, mindkettő egy kutyasétáltatás alatt.

Az első egy kb 25-28 körüli, alapvetően szimpatikus férfi. Először elment mellettem, majd visszafordult, egy útbaigazítást imitálva. Elmondtam merre találja, sőt meg is mutattam, melyik busszal menjen és annak a megállóját merre találja. Elmondom, ő pedig néz továbbra is. Ártatlanul felteszem a kérdést: segíthetek még valamiben? Erre lazán kijelenti: van valakim? 

A második egy szolis, kétajtós szekrény, aki szerintem most is a terembe ment. Megnyilvánulásai flegmák, hangsúlya, szavak sebessége gyors, mély, arrogáns. Először a kutyámmal próbálkozott, aki természetesen megtámadta, ugatta. Aztán belemászott a privát szférámba és olyan közel állt hozzám amennyire bírt, miközben én pár hátra lépés után meguntam, hogy hátrálok és megálltam, a kutyámat végig próbálva fékezni, ami már a férfi és köztem levő távolság miatt is nehéz volt. "Jó kutya, a pasidat is így támadja, vagy ő tanította meg rá, hogy megvédjen?". Kistestű kutya, innentől kezdve a kérdése degradáló. "Nincs pasi? Fasza. Jössz egy kávéra valahova, vagy inkább innál valami mást?" "Á csajszi ne mondj nekem nemet, úgy sem tudsz." "Mianevedhollakszittaközelebenmertittvagyaakutyávalésésés... Alapvetően nem értem. Megszoktam, hogy kezdeményeznek az emberek, de jellemző az, hogy nem az utcán, hanem társaságban, baráti köreim barátjai és ismerősei. Ritkán egyéb helyen. De azt nem így. Egyébként is, mit akar tőlem egy ilyen hím, akik típusa alapjáraton úgy gondolja, hogy a pláza és cicababák valók hozzá? ÉN nem vagyok ilyen.

Mindkét esetben mosolyogva próbáltam hárítani, aztán második esetnél elfogyott a mosoly. Elindultam, kikerültem, majdhogynem félre kellett tolnom az útból. Nem akarok préda lenni. Nem akarom, hogy engem nézzen ki valaki magának. Nem akarok a piacon részt venni. Én akarok választani, én akarok vadászni.

Lehetett ez tényleg Murphy, de így leírva és végig gondolva, lehetett az élet, aki segítségemre sietett, hogy ezzel a fenti mondattal tisztában legyek, hogy én magam mondjam ki mint megállapítást. Majd meg is erősítette a második hímmel, aki így kerekké és biztossá tette ezt a véleményt és döntést.