Egy domina blogja

Hihetetlenül tanulságos legalább egy éjszakát tölteni a sürgősségi betegellátás recepcióján. Mint mindennek ennek is meg van a maga ciklusa, és roppant jó társadalmi lenyomatot hoz létre, akár valóban egy éjszaka is.

Tudom, hogy aki emberekkel dolgozik, annak nehéz. Nos, ez hatványozottabban érvényes azokra, akik megpróbálnak az ijedt, rémült, sokszor arrogáns, flegma, vagy mentálisan nem csak sérült, hanem egyenesen őrült emberekkel foglalkozni. A sürgősségi betegellátásra -azt gondolnánk-, hogy többnyire a valóban komoly betegek, és sürgősségi ellátásra szorultak kerülnek. Azonban ez nem így van. A paletta széles, és még hozzá kell adni persze a fentebb emlegetett, kissé félelmetesen őrült emberek. És nem szabad kifelejteni a buliban verekedett, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt megsérülteket sem.

A menetrend: Az ügyelet elején érkeznek a sötétedés okozta sérülések. Többnyire ők a traumán kötnek ki, zúzódásokkal, törésekkel. Már befut egy-két pánikrohamos, magasvérnyomásos, vagy infarktus-embólia gyanús ember. Ez utóbbinak 22-23 óra környékén jön el a dömping ideje, ami olyan hajnal egy-kettő környékén lecseng. Kettő-fél négy között egy kis szünet, többnyire traumás esetekkel, aztán hirtelen tömegesen érkeznek a buliból hazafelé tartó fiatalok, és kocsmában mulatott férfiak. Az öt óra már reggel, az éjszaka felvettek reggeli vizsgálata kezdődik. Hét órára már minden reggeli ellenőrzés meg is van. Az éjszakás átadja a helyét a nappalis orvosnak, aki még egyszer végig nézi a betegeket. Nagyjából ez a menetrend. Módosulást lehet felfedezni évszakokhoz, ünnepekhez, és a frontokhoz igazodva. És valószínűleg tájegységenként is.

Emberek (elemzésem közben -uram bocsá-, különbséget teszek roma és nem roma között, bár nem vagyok rasszista, csak a viselkedési minta, amit követnek, nagyon meghatározó):

Egészségügyben dolgozók: az ő helyzetük roppant nehéz. A félelem a betegek, és a hozzátartozók részéről, az inzultálások és atrocitások. Tapasztalatom szerint lelkiismeretesek, majdnem mindenkit tudnak kezelni, még a kifejezetten őrülteket is, bár hozzájuk azért szükségeltetik a biztonsági őr jelenléte is. A határozott fellépés viszont minden esetben szükséges.

Rendőrök: hihetetlen, hogy módosult a képem róluk. Eddig szinte csak az arrogánsan, nagyképű rendőröket ismerhettem meg, akik egy-egy valóban komolyabb problémával szembetalálkozva, nem képesek kezelni a helyzetet. Egyszerűen azt tapasztaltam, hogy az arc mögött nincs meg a tudás. Eddig. Aztán egy ilyen éjszaka megmutatta, hogy milyen emberekkel is dolguk van. Lehet, hogy az egészet fordítva kellene szemlélnem, hogy egyszerűen annyira sokan vannak azok, akik ennyire képtelenek normálisan és kulturáltan viselkedni, hogy a határozott fellépés mellé kialakult az arc. Arc, ami sok esetben irritálja az átlag földi halandókat, mint amilyen én is vagyok. Szóval, pozitív csalódás.

Páciensek-betegek:

Magyarok: jellemző, hogy az idősebb korosztály ijedten, csendesen várakozik. A fiatalabbak, akik negyven körül vannak, már kevésbé toleránsak. Ijedtek, és bár nem követelőznek, azért egy-két ember hangosabban kijelenti, hogy mégis meddig kell még várni?! Fiatalok: többnyire tényleg traumával érkeznek. Jellemző, hogy lazák, úgy kezelik ezt is. Nem beszólók, de ha nem mondanák el, hogy mi bajuk van, se beszédéből, se testbeszédéből, se semmiből nem mondanád meg, hogy a sürgősségin a helye. Kissé flegmák, de ha szülőket megemlítik, az problémát jelent. Nincs más, a lazaság megmarad, legfeljebb az egyik csendesebb, a másik hangosabb. De ez a szavai hangosságára vonatkozik, nem visszahúzodó egyik sem.

Cigányok: hihetetlen arrogánsak, kiabálnak, egy percet sem hajlandóak várni. Többször hangoztatják, hogy azért, nem látják el őket azonnal, mert cigányok. Képesek az asztalra csapni, és más betegeknek beszólni. Ha egy intézetben dolgozó, vagy a biztonsági őr felhívja figyelmüket a viselkedési illemre, még jobban neki állnak szitkozódni. Sok esetben nem csak ezt. Ütik az asztalt, rugdossák a székeket. És ezek csak betegek. Bizonyára köztük is akad türelmes, intelligens, de nekem nem volt alkalmam találkozni velük.

Külföldiek: rettegnek. Csendesek, türelmetlenek, de csak topognak, és jobban félnek mint bárki más. Még akkor is, ha rendesen képesek kommunikálni a recepcióssal, nővérrel, orvossal.

Menekültek: meglepő egy kategória, de kettővel is volt dolgom egy éjszaka alatt. A nyelvezetük érthetetlen. Saját nyelvük, angol és magyar keverékével. Érthetetlenek, agresszívak, félnek.

Hozzátartozók:

Az idősebb betegek hozzátartozóinak arcán látszik a pánik, a félelem. Idegesek, jobban mint maga az ellátásraszorult. Érezni lehet, hogy fel van gyorsulva körülöttük a világ, ezért minden másodperc egy percnek érződik. Képtelenek a környezetre figyelni, más pácienseket szinte észre sem vesznek, minden ajtónyílásra megriadnak.

A fiatalabb vagy fiatal betegek hozzátartozói haragszanak is. Ráadásul többnyire magára a betegre.

A romák hozzátartozói úgy viselkednek, mintha éppen egy világkatasztrófa törne ki. A pácienssel együtt arrogánsan lépnek fel az intézmény dolgozóival szemben. Egymás felé is kiabálva beszélnek. Bár nem akartam konkrét történeteket leírni, de azért muszáj megjegyeznem, hogy amikor az egyik biztonsági őr rendre teremtett egy ilyen egy beteg-tíz hozzátartozó hangos kárálását, akkor bár elcsendesedtek, az egyik lazán az ajtóra köpött, a másik pedig diszkréten maga alá vizelt. Nem értem miért, de büszkén mutogatta a rokonoknak, hogy most jól megmutatta! Egymás után érkeznek a rokonok, mind többször hangzik el, hogy „mert én cigány vagyok”. Aztán miután bekerült a beteg, nevetgélve, káromkodva, lökdösődve kivonulnak cigizni.

Arányokat tekintve, kevesebb, de majdnem annyi romát hoztak be, mint magyart. A sürgősségi betegellátás úgy működik, hogy aki azonnali életmentésre szorul, azt látják el leghamarabb. A sürgős eseteket, megpróbálják 30 percen belül, a többieknél előfordul, hogy több órát kell várakozni. Kivéve a cigányoknak. Őket előre vették amennyire lehetett, mert egyáltalán nem tesznek jót a többi beteg állapotának, hangulatának. Nem érdemelnek külön bánásmódot, ők mégis azt hiszik, és igényt tartanak rá. Akikkel volt „szerencsém” találkozni, azok nagyon rossz irányba módosították a róluk kialakult képemet.

Egy-két konkrét eset:

Ne tessék szólni a feleségemnek: Éjszaka kettő után hoznak a mentők egy férfit. 65-70 közötti, ittas, karja rögzítve, feje bekötve, arcán sérülések. A felvételt vezető nővérnek elmondja, hogy ő bizony sokat ivott, és beesett az árokba. Oldalra néz, ijedten hátrál két lépést: Hogy kerülsz te ide? Kérdez egy idős hölgyet. Válaszát nem hallom. Bácsi leül, mellette a felesége. 6 perc csend után, felhangon odaszól a nővérnek: Tecciktudni, nagyon sokat ittam, bele esetem egy árokba, de a feleségemnek nehogy elmondják! Mindenki kuncog, a feleség mellett ülve mélyeket sóhajt. Aztán ők elirányítva megfelelő helyre. Később hallom, hogy magyarán csúnyán darabos törése van a felkarjában. Nem fogja élvezni a józanodást!

Grúz menekült: Bilincs, három rendőr, bekötött fej. Érthetetlenül beszél. Én nem értem. A rendőrök magyarul alázzák, hogy a szerencsétlen hülye, marha, idétlenség. Persze, nem érti. Koponyasérülés, ittas állapottal. Csak másfél óra múlva derül ki, hogy egyáltalán van menekült igazolványa, és hogy Grúz állampolgár. Szedálni kell, mert tör-zúz. Miközben hortyog az ágyon, egy ápolót teljes mértékben kivon a csapatból, mert vigyáznia kell rá, hogy nehogy elhányja magát közben, és megfulladjon saját hányásában. Amikor ébredezik, egyből üvölt. Az egyetlen szó, amit mindenki más, így én is megértem az, hogy FÁJ.

Fiatalok:

Két lány. Az egyik csak azt hajtogatja, hogy ő nem akar itt lenni, nem lehetne eltekinteni mindentől? Van egy törés a kezében. Valamit bevett, és nem vett észre egy üvegajtót.

Három fiatal srác: verekedtek. Az egyiket meg is taposták. Az egyiknek pedig nemrég volt kulcs csont törése, és biztos gond van, mert most iszonyat fáj, verekedés után. Mindeközben sokat nevetnek, és anyunak ne szóljunk már... Orvos próbál szót érteni velük: most ki a sérült és mi a probléma? Hanyagok és flegmák.

Megállapításom szerint az ott megjelentek 80 százalékának a sérülése, problémája elkerülhető lett volna. Megfizettetném az egyébként kiváló emberek munkáját, de nem a társadalom biztosításon keresztül. Aki súlyos gondatlanságából, részegségéből, agresszivitásából kifolyólag jutott oda, az fizesse meg ellátásának költségeit. Ha valaki nem megfelelően viselkedik, igenis rendőrt hívni.

Ha valaki rongál, fizesse meg. Ha szándékosan levizel, leköp valamit? Takarítsa fel, vagy fizesse meg a takarítást.

Mindez több mint egy hét távlatából. Kívülállóként, végig ébren, jegyzetelés nélkül.

Nagyon tanulságos volt, ajánlanék mindenkinek egy ilyen éjszakát!