Egy domina blogja

Nem nyafogni akarok, de mégis azt fogok. Azért külön posztban, mert nem akarom, hogy együtt szerepeljen a múltheti pozitív élményeimmel.

Folyamatosan azt tapasztalom, hogy mennyire utálkozóak az emberek egymással. Megpróbáltam abszolút kívülállóként tekinteni a pixie-s blogbejegyzésekre, és ott kialakult beszélgetésekre, vagy csak a szimpla reakciókra.  Nézegettem a galériát is. Néha elborzadva. néha elképedve, de pozitív érzést elvétve ébresztett. Az emberek nem beszélgetnek, ugatnak egymásra. Sokszor az az érzésem, hogy minden egyes résztvevő azt hiszi, hogy többet tud, sőt jobb mint a többiek akik az oldalon szerepelnek.Az elutasítás aktívan és passzívan is jelen van. Én pedig naív vagyok, mert még mindig azt hiszem, hogy mégsem az történik amit látok. Hogy tévesen gondolok bele pökhendiséget és rosszindulatot, pedig a szörnyű valóság az, hogy mégis így van. Az írogatók nagyrésze egyszerű "megmondóember". Blogok egysíkúak, semmitmondóak, a legtöbb esetben csak böfögéseknek valók, másra nem. A fotók többsége borzalmas, minden igénytelenségével és szépérzék teljes hiányával. Ami elfogadható az jellemzően anyagiasokhoz tartozik, akik így próbálják eladni az "árújukat". 

Igen, ez valóban nem is a pixie közönségéről szól, sem az itthoni BDSM-ről, csak és kizárólag saját magamról.

Többre értékelem magam ettől, sokkal többre. Egyrészről érzékeny vagyok. Ó igen bizony, domináns nőként érzékeny. Másrészről valóban megadom a tiszteletet mindenkinek. A határtalan optimizmusomat meg egyszerűen lehúzza ez a  "közösség". Nem lehetek naivan vidám, nem lehetek szabad se független, és mi az, hogy nem akarok szerelmes lenni? Általuk élt világban, csak csalódás vagy trauma okozhatja a domináns vágyakat valakiben, de ez velem nem így van. Ha boldognak és kiegyensúlyozottnak érzem magam, akkor vagyok nyitott a BDSM-re. Ha bármi miatt stresszes vagyok, szomorú, vagy zaklatott, akkor elzárkózom a BDSM-től.

Álomvilágban élek amikor azt hiszem, hogy K-hoz hasonló embert egyszerű találni. Aki egyedülálló, intelligens, igényes, elfogadja a szeszélyeimet, a törődésemet, a szeretetemet, a tiszteletemet, a kedvességemet, a fájdalmat amit okozok, azt ha megalázó helyzetbe kényszerítem, azt ha követelek és utasítok, és azt ha csak hozzábújok és törődök. 

Az emberek többsége semmiféle kapcsolatot nem keres, csak egy ingyenkurvát, aki majd kielégíti a vágyait. Nekem a BDSM nem erről szól. Nem kap tőlem semmit, csak ha megérdemli. Milyen sokszor írtam már le, de még fogom is biztos, hogy komolyan és klasszikusan élem meg az egész világot. Semmi sem jár, semmi sem kölcsönös, Nem adok élvezetet, ha az a szolga nem érdemli meg. Nekem egyszerűen a szexualitás nem elsőrendű a BDSM-ben. Én játszok. A lelkekkel, az érzésekkel, a testtel. Nem osztom azt a gondolatot, hogy ha kiélveztem a játékaimat (nem szexuálisan), akkor jutalmazni kell a subot, és ki kellene szexuálisan elégíteni! Badarság. Amit adok, még ha passzivitásban is jelenik meg, mind a játékom része.  Nincs előre megrendezett jelenet, nincs eltervezett együttlét, nincs (gyűlölöm ezt a szót) szeánsz. Nincs cél, nincs vég, csak út van.

A szolgám pedig az enyém. Testileg, lelkileg, és érzelmileg is. Birtokolni akarok, és a birtokomra vigyázni. Nem tárgy, nem eszköz, hanem más, egy szolga. De az enyém. Akit én nevelek, én alakítom, akire szeretem ha büszke lehetek. Nekem egy lélek kell, aki egy testben van. Nem pedig egy test, akinek soha nem látom a lelkét. 

Úgy érzem olyan, mintha beragadtam volna egy spirálba. Nyafogok az emberek miatt, és közben folyamatosan saját vágyaimat fejtem ki itt.... és most ezt is meguntam...