A minap egy jó barátom bemutatott egy üzlettársának. Még nem találkoztunk. Tanácsot kért tőlem, persze semmi köze nem volt se BDSM-hez, se szexhez. Mégis szót szót követett, és -a konkrét megbeszélés után- eljutottunk oda, hogy kijelentettem, igen, valóban "nálam van a pálca, hiába a párom hordja a nadrágot". Jót nevetett a válaszaimon, és őszinte érdeklődéssel figyelt engem. Az eszmecsere egészen oldott hangulatban telt, aztán mikor a jó barátom kilépett telefonálni, a férfi azt mondta, egyszer igazán szívesen kipróbálna "ilyet", mert még soha nem volt része benne. Nem, ez nem keringőre való felhívás volt, csak megjegyzés. Viszont ahogyan őszinte volt végig, ebben is. Én felpattantam nevetve és kijelentve, hogy mi sem egyszerűbb. Kérdeztem tőle, hogy akkor adjak-e névjegykártyát, amit előtte kért tőlem, persze igennel felelt. Elvettem a szekrényről elé nyújtottam, miközben csak ült és nézett, és csak mosolyogva lazán közöltem vele, akkor most kérd szépen kiskutyus.
Látszódott a megdöbbenés az arcán, miközben végig mosolygott. És a csillogás is a szemében. Persze nem vártam meg míg kéri, kezébe nyomtam, és visszaültem. Hosszú-hosszú másodpercig a férfi csak kereste a szavakat. Ekkor jött vissza az a kedves barátom, látta az üzlettársa szótlanságát, és hogy szorongatja a kezében a névjegykártyát. Persze, hogy érezte a csendet a levegőben, és mosolyogva kérdezte, hogy lemaradt-e valami fontosról? Nevetve mondtuk egyszerre, hogy semmiről, abszolút semmi fontosról.
Ennyi. Ennyi történt nem több. És nem is fog több történni. Viszont a pillanatot mindketten élveztük, én pedig újra elgondolkodhatok azon, hogy ismét "megrontottam" valakit?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.