Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy szexuálmazochista vagyok. Hogy miért? Mert szeretek egy bizonyos fájdalmat. (Ó nem, nem a frontérzékenységemről beszélek. Így is biztos van olyan hím, aki életem során azt hitte, hogy a fejfájásomra fogom a szextelenséget. Pedig nagyon is rossz dolog a frontérzékenyes fejfájás. Ha csak fáj, elég egy tabletta. De vannak más tünetek is. Így még fájdalomcsillapító mellett sem szoktam kísérteni a sorsot, és inkább elutasítok mindent, ha érzem a front közeledését.)
A fájdalom amit szeretek az konkrétan aktus közbeni. Szeretem ám a finom szeretkezéseket, a cirógatást, a csókokat, de legalább így szeretem ha a szex nem szeretkezés, hanem igenis kőkeményen, erőszakosan, temperamentumosan, vagy finoman fogalmazva szenvedélyesen dugás! Ha úgy érzem, hogy az illető finomkodni akar azonban én nem erre vágyom, igenis oldalába-fenekébe markolva diktálom az ütemet. Tapasztalatom alapján a legjobb és legélvezetesebb póz számomra, ha alul vagyok, háton, legalább egy lábam a szeretőm nyakában, és jó mélyen hatol belém. Könnyű irányítani így, és bizony ez képes fájdalmas lenni. De olyankor nem hogy nem zavar, élvezem. Harapok, karmolok, és közel elvesztem a fejem, és követelek magamnak. Élvezem az aktus közbeni hangokat, a megjelenő izzadtságot, az erőt és az élvezetet.
Hát kérem, ezért vagyok én "szexuálmazochista".
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.